16. fejezet

Tizenhatodik fejezet

~Rita~

Március 23.

Péntek volt. A leges­legjobb nap a héten, és ma valahogy különösen jó volt. A szünetekben egész nap teremről teremre futkároztunk. A tanári kar kitalált egy játékot, aminek annyi volt a lényege, hogy minden teremben tojásokat rejtettek el, és amelyik osztály a legtöbbet gyűjtötte, az nyert egy jutalomkirándulást. Elég gyerekes játék egy középiskolához képest, de igazából mindenki élvezte. Egy napra mindenki visszafiatalodott 6-­7 éves korára. Persze a játékot nem mi nyertük, ami nem meglepő, de legalább jól szórakoztunk. Kivéve a fiúkat. Ők véresen komolyan vették ezt az egészet. Mindenkit fellökve, semmivel nem törődve keresték a tojásokat, és amikor kiderült, hogy a 9.B nyert, konkrétan úgy hisztiztek, mint az óvodások, amikor nem nézhetik a kedvenc mesefilmjüket. Jó volt a nap, azt kivéve, hogy Adorján már vagy 2 hete nem jelentkezett. Miután találkoztunk nagyjából egy hétig tartottuk a kapcsolatot messengeren, de aztán mintha elvágták volna. Soha nem volt még olyan, hogy ennyi önbizalommal csak úgy lazán ráírtam volna a számom akárki karjára. Akárki karjára, akit negyed órája sem ismertem. Mondjuk olyan se nagyon volt eddig, hogy egy random ember odajött volna hozzám, hogy lesmároljon. Azért ez valamennyire növelte az önbizalmam.
A tanítás végén, amikor már nem volt semmi, ami lefoglalt volna, folyton a telefonom bámultam, mint az elmúlt 2 hétben. Niki akkorra már megelégelte.

 ­ Hallod Rita! Nem tudom észrevetted e, de a telefonon kívül is van élet.
 ­ Tényleg? Nem mondod?!
 ­ Mit szólnál, ha elmennénk úszni?
 ­ Ja persze, jó ötlet!
 ­ Ritaaa, magamtól felajánlom, hogy elmegyek veled úszni, te meg csak annyit mondasz,
hogy "ja persze, jó ötlet" ? Ha eddig nem írt és nem is hívott, akkor már nem is fog.
 ­ Kössz! Mondjuk én is csak reménykedek, nem fűzök hozzá nagy reményeket. De
tudod...a remény hal meg utoljára!
 ­ De ha a reményhal megdöglött, utána jöhet a szarok rája! Ha nem teszed le azt a rohadt telefont, kidoblak az ablakon!
 ­ Jolvanna! Akkor mi legyen? Menjünk úszni?
 ­ Hááát, ha már felajánlottam...
Haza mentünk, összeszedtük a cuccainkat, és elindultunk az uszodába. Pakolás közben valami megváltozott bennem. Feladtam a reményeimet és elkezdtem szidni Adorjánt. Az uszodába vezető úton végig be nem állt a szám. Ha nem érdeklem, miért csókolóztunk, miért kérdezte meg a nevem? Miért kezdtünk el beszélgetni? Egyszerűen nem értettem a logikáját. Odaértünk és átöltöztünk. Nagyon lassan ment minden, az öltözés, a víz megszokása (vagy 10 percig ültünk a medence szélén a lábunkat a vízbe lógatva), az úszás. Nikinek egyébként se megy túl gyorsan, ő inkább ez a ússzunk­azért­hogy­nesüllyedjünk­el­alehető­leglassabban típus, de hogy nekem nem ment, az bosszantó.
Minden hossz után megálltunk beszélgetni.
 - Te Niki! Ha te odamész egy sráchoz smacizni, akkor az a srác neked tetszik?
 - Én nem megyek oda egy sráchoz sem smacizni, még ha nem lenne barátom, akkor se!­ mondta nevetve, majd belemártotta a fejét a vízbe.­ Amúgy igen, általában ha egy SRÁC odamegy egy lányhoz, akkor valószínűleg tetszik neki, ha ezt akartad kérdezni.
 - De az, hogy tetszem neki, az nem jelenti azt, hogy érdeklem is, nem?
 - Ez a kettő együtt szokott járni. Ha csak nincs barátnője.
 - Megvan! Biztos van barátnője! Azért...
 - Drága, ha lenne barátnője, nem nyomult volna annyira! Ráadásul még utána beszélgettetek is. Biztos szingli!
 - Van más magyarázatod, hogy akkor miért nem jelentkezik azóta? Idióta buzi!
 - Talán nincs net közelben..., vagy történt valami, ami miatt nagyon elfoglalt,
mit tudom én!
 - Elhiteti velem, hogy érdeklem, aztán szarik rám.
 - Amúgy miről beszélgettetek? Hány éves?
 - Sok mindenről. Sport, tánc, bulik, iskola, jövőnk, és 18. De tök mindegy! Barom!
 - Jajj te! Megőrjítesz!
Lent voltunk az uszodában úgy 3 órán keresztül, de szerintem 6­7 körnél nem mentünk többet. Utána szaunáztunk egyet, és mentünk is haza. Egy egymás melletti öltözőfülkében öltöztünk fel. Mondtam Nikinek, hogy röhögnék, ha egész nap őt szapulom, és pont most hívna. Hát nem akkor hívott. 2 órája hívott...háromszor! Pont a kezemben volt a telefonom, amikor hívott negyedszerre is.
 - Szia Rita!
 - Hali! Most láttam, hogy hívtál már, csak a barátnőmmel úszni voltunk.
 - Ohh, zavarok?
 - Nem dehogy, most léptem ki az öltözőből.­ közben Niki is kijött, és odaült mellém
hallgatózni.
 - Na azért hívtalak, mert gondoltam elmehetnénk valahova.
 - Jó ötlet, hova?
 - Mozi? Játszanak egy jó horrort, ha az jó...
 - Tökéletes! Még ma gondoltad?
 - Aha, megnéztem, nyolckor kezdődik a West end­ben.
 - Nekem jó.
Megbeszéltük a dolgokat. Azt mondta, eljön elém az iskolához, ami neki tulajdon képen tök fölösleges út volt, hiszen az Amoris ugye az Oktogonnál van, ő pedig ott lakik a nyugatinál a pláza környékén, de őt nem zavarta, és utána együtt megyünk a moziba. A jegyeket előre megvette. Nikivel visszamentünk a szobába, én gyorsan elkészültem, kikaptam a szekrényből egy egyszerű világos farmert meg egy kék fehér csíkos ujjatlan pólót. A szívem közben majd kiugrott a helyéről. Valahogy amikor beszélek vele, nem izgulok annyira, mint amikor csak gondolok rá. Persze a telefonos beszélgetés is nehezen indult, kis hatásszünetekkel, de ahhoz képest, hogy ez volt az első, nem volt olyan ciki. Talán. Remélem. A kis táskámba bedobtam a bérletem, pénzt, a telóm, meg egy halvány rúzst, amivel az előbb kentem ki a szám.
 - Na szia, majd jövök.
 - Sziaa, aztán óvatosan!­ nevetett és kacsintott rám Niki.
 - Vicces vagy, bekented magad nevetgéllel?
Aztán kiléptem az ajtón és lementem a lépcsőn, közben majdnem kitörtem a bokám, jó szokásomhoz híven. Rohantam, pedig nem voltam késésben. Amikor leértem, Adi ott állt a kapuban. Azzal a nézéssel nézett amitől az ember szíve hajlamos gyorsabban verni a normálisnál. Nézett és mosolygott.
 - Szia!­ köszönt még mindig mosolyogva, közben végig nézett rajtam, majd megpuszilt az arcom két oldalán.
 - Szia!
 - Csinos vagy!
 - Köszönöm. Te is jól nézel ki.­ olyan zavarban voltam, még jó, hogy a sötét hajam miatt nem vagyok az a pirulós. Ennél többet nem tudtam kinyögni. Pedig már egymás szájában is „jártunk”, és még is...
 - Mehetünk?
 - Persze!
Ezzel elindultunk. Nem sokat beszéltünk az úton, egy­egy szót váltottunk. Olyan fura. 3 hete vadan csókolóztunk, ma meg úgy viselkedünk, mint az éretlen kamaszok az első randin, ő is, és én is. Pedig van köztünk 2 év. Felmentünk a moziba, elkértük a jegyeket.
Egyben fizettünk, utána adtam neki oda az én részem. A büfében vett egy közepes pattogatott kukoricát meg egy 3 decis gyömbért. Imádom a kinley gyömbért, és nem is
mondtam neki, mégis azt vett...magától :3 Elfoglaltuk a helyünket, már mentek a
 - Nem félsz a horror filmektől?­ kérdezte.
 - Én? Nem! Rezzenéstelen arccal nézem végig őket.­ mondtam, bár eddig csak
egyet láttam, meg pár előzetest, de az igaz, hogy maximum egy ici­picit megrezdültem amikor olyan rész volt.
 - Akkor jó! De ha félsz, itt vagyok, nyugodtan fogd meg a kezem!­ kacsintott, amit még a félhomályban is jól láttam.
 - Nyugi, nem lesz olyan.­ mosolyogtam.
 - Kár! Pedig örültem volna. És ha én félek, megfoghatom a te kezed?
 - Nem csak akkor.­ ezen a mondatomon még én is meglepődtem.
Elkezdődött a film, addigra persze a fél zacskó kukoricát megettük. Izgalmas volt, és szerencsére nem sikoltoztam a félelemtől, ami nagyon gáz lett volna. Az egyik jelenetnél, amikor a sötétből kinyúlt egy véres, ráncos kéz, hosszú, ápolatlan körmökkel, Adorján hirtelen megfogta a kezem. Annyira beszartam...
 - Mi van, félsz?­ súgtam oda, miután megbizonyosodtam róla, hogy nem a szellem akart velem kézfogósdit játszani.
 - Azt mondtad, nem csak akkor foghatom meg a kezed ha félek.
Összefontuk az ujjainkat és néztük tovább a filmet. Egyszer csak azt éreztem, hogy odafordult hozzám, a másik kezét rátette a combomra és elkezdett csókolni. Én visszacsókoltam, a keze meg egyre feljebb csúszott a combomon. Már megint meleg és mentolos volt a lehellete. Imádtam ezt a pillanatot, illetve nem csak pillanatot, hiszen perceken át ölelkeztünk. Egyre hevesebben. Reméltem, hogy nem akar tovább menni, még is csak nyilvános helyen vagyunk, ráadásul tele volt a mozi terem. Azért ha valami eldugottabb helyen csinálja ezt, valószínűleg egy idő után eltoltam volna magamtól. De így csak csókoltam tovább és én is rátettem a kezem a combjára. A filmnek 10­kor lett vége. Utána elmentünk mindketten pisilni, aztán mentünk haza. Elkísért a suliig és az út felénél megfogta a kezem. Onnantól egészen az Amorisig kézen fogva sétáltunk. A kapu előtt elengedte a kezem, adott egy búcsú puszit, én meg odaadtam neki a pulcsiját, amit még a moziban adott oda, mert én értelmiség, március végén, nem több mint 23 fokban ujjatlant vettem fel.
 - Mikor láthatlak megint?­ kérdezte.
 - Minél hamarabb. ­fordultam vissza már a kapuból és rámosolyogtam.
 - Rita! Jó éjt!
 - Jó éjt!