Tizenhetedik fejezet
~Niki~
Március 23.
- Sziaa, aztán óvatosan!- Kacsintottam Ritára azzal levágta mire gondolok.
- Vicces vagy, bekented magad nevetgéllel?
Ezzel a mondattal ki is lépett a szobából és otthagyott. Már vagy tíz perce a plafont néztem amikor meguntam a magányt és elmentem a legközelebbi Starbucks-ba inni egy jó forró vaníliás late-t. Körülbelül 20 perccel később már a kávémat adták ki és fordultam volna meg de nekiütköztem valakinek, és legnagyobb szerencsénkre nem ömlött ki a kávém.
- Te jó ég, sajnálom. Ezt nem hiszem el, én állandóan nekimegyek valakinek. - Nevettünk már együtt egy szőke hajú mély barna szemű velem egykorú sráccal. Az izmai megfeszültek, amikor szorosan nekimentem. Reflexből elkapta a derekam nehogy hátra essek.
- Ilyen gyönyörű lányok eshetnek még nyugodtan a karjaimba. - Mondta és a keze még elidőzött a derekamon amikor ügyesen kifészkelődtem magam az öleléséből.
- Amúgy szia... - Próbáltam leolvasni a poharáról a nevét. - Bence.
- Szia Niki. - Olvasta le ő is a poharamról a nevem. - Nem ülünk le? - Kérdezte és a fejével egy üres asztal felé intett.
- Ömm...miért is ne?! - Mondtam és már szemben ültünk egymással a kávézó egyik eldugottabb asztalánál.
- És,hogy hogy ilyen későn vagy lenn? - Kérdezte és közben az arcomat fürkészte a tekintetével.
- Ember hiányom volt. - Nevettünk együtt a kis viccemen. - Nem, amúgy a barátnőm elhúzott egy randira és egyedül hagyott. Én meg gondoltam iszok egy kávét és megyek.
- Én meg futásból jövök, és nagyon jól döntöttem, hogy benéztem ide egy kávéra. - Mondta és amennyire az asztal engedte közelebb hajolt hozzám mire a pulzusom már a 200-at ütötte. - És mellesleg ha én a barátnőd helyében lennék, soha nem hagynálak egyedül.
Annyira leblokkoltam, hogy semmit nem tudtam mondani csak az arcát kezdtem elemezni. Olyan sötét barna szemei voltak, mint nekem és mikor a szemeibe nézek olyan érzésem van, mintha a saját szemeimbe néznék. A szájai vastagabbak voltak de ettől volt olyan szexis az összhatás meg a apró sötétbarna borostájától. Sötét szőke hajába azzal a laza mozdulattal beletúrt és azt hiszem rám is kacsintott. Ó te jó ég. Ilyet akkor éreztem utoljára, amikor rájöttem, hogy szeretem Olivért. És ennek nagyon nem kéne így lennie, ennek az érzésnek nagyon gyorsan el kéne tűnnie.
- És amúgy van barátnőd? - Basszus. Ezt nem kellett volna feltennem még a végén célzásnak veszi.
- Full szingli vagyok. De egy ilyen gyönyörű lánynak mint neked biztos van barátja. - Mondta azzal a kissé lehangolt hanggal és a szembe nézett azzal a bizonyos kiskutya tekintettel mintha csak azt várná, hogy azt mondjam nincs senkim.
- Hát igen fején találtad a szöget. - Mondtam és abban a percben azt kívántam bár ne lenne igaz.
- Kár. - Mondta és felállt az asztaltól és mielőtt elment volna a fülembe suttogott. - Pedig igazán szép páros lennénk. - Majd elsétált. Utána néztem és csak azon kattogott az agyam, hogy nem hagyhatom csak úgy elsétálni. Se a Starbucks-ból se az életemből. A lehető leggyorsabban felpattantam és kimentem az ajtón, de már nem láttam sehol. Elkapott az a borzasztó érzés, hogy most hagytam kicsúszni a kezeim közül a "Nagy Ő"-t.
- Csak nem engem keresel? - Kérdezte és átölelt hátulról. Szerintem ő is érezte mennyire ver a szívem és, hogy hirtelen egész testemben melegség áradt át.
- Azt hittem már elmentél. - Mondtam és megfordultam a karjaiban, majd lassan elengedett, mert ugye elmondtam, hogy van barátom.
- Azért olyan hülye nem vagyok, hogy csak így elengedlek angyalom.
- Telefonszám csere? - Azzal a kezébe is nyomtam a telefonom. Mikor visszakaptam a telefonom a neve mellett egy szívet is írt, amit ha meglát Olivér kitér a hitéből de én annyira örültem neki.
- Merre laksz? - Kérdezte és elindultam a suli irányába.
- Amoris bentlakásos iskolába lakom jelenleg, de amúgy Csornáról jöttem fel ide és iskola után szeretnék véglegesen felköltözni ide.
- Mire néz az ablakod? - Kérdezte és már szinte izgatottan várta a választ.
- Egy tipikus belvárosi házra, és annak a második emeleti lakására.
- Ennek nagyon örülök. - Mondta és megfogta a kezem és szembefordított magával. - Az az én lakásom.
- Tényleg? - Döbbentem le, hogy még vannak ekkora véletlenek.
- Feljössz? - Kérdezte és mire észbe kaptam már az Amoris-szal szemben álltunk a lányok és a mi szobánk ablakai felöli házsornál álltunk. Ránéztem az órámra és már kilencet mutatott.
- Igen. - Mondtam teljesen leszarva az iskolát, Olivért és Ritát, hogy mikor ér haza és esetleg nem talál otthon. Felmentünk a másodikra és egy magas belmagasságú igen rendben tartott kislakás fogadott. Beléptünk az ajtón és Bence bezárta mögöttünk. Sötét volt, még nem kapcsoltunk villanyt, de nem is akarok. Azt akarom, hogy ez a kis lakás és a sötétség beárnyékolt titka maradjon a hűtlenségem. Hosszan a szemébe néztem és akkor mehetett le mögöttünk a nap és pillanatokon belül a teljes sötétség uralta a lakást. Már nyúlt volna a kapcsolóhoz, amikor elkaptam a kezét és a derekamra rántottam. A nyaka köré fontam a kezem és közel húztam magamhoz. A szánk már csak centikre egymástól, amikor elkapott az őszinteségi roham.
- Meg akarlak csókolni. Itt és most azonnal. Nem érdekel se a barátom se ennek a következménye. Se az, hogy mi fog most történni és se az, hogy mikor kavarodom haza. - Még közelebb mentem hozzá és a szájára lehelte a szavakat. - De remélhetőleg soha. - Majd amilyen szorosan lehetett összepréseltem az ajkainkat és hosszan, vadul csókolóztunk a sötétben. A pólója alatt jártak már a kezeim és éreztem a tökéletesen kidolgozott kocka hasát és csak arra tudtam gondolni, hogy le akarom tépni róla az összes ruhadarabját. Mintha a gondolataimba olvasna levette a pólóját és én is ugyanígy tettem. Percekkel később már a melltartóm pántját kapcsolta volna ki amikor hirtelen megállt.
- Figyelj Niki... - Kezdte és elhúzódott tőlem. - Én ezt nem akarom úgy csinálni, hogy neked közbe van valakid. Lehet hülyén fog hangzani, de soha nem hittem abban, hogy lehet szerelem első látásra főleg úgy, hogy az a két ember nem is ismeri egymást. De aztán találkoztam veled és első gondolatom az volt, hogy mindent tudni akarok rólad és, hogy az enyém légy és minden reggel a karjaim közt ébredj velem. De ez így nem megy nekem,hogy te más sráccal csinálod ugyanezt. Remélem megértesz. - Azzal az ajtó felé indult és már nyitotta is ki.
- Csukd be és gyere vissza mellém és üljünk le beszélgessünk. - Visszazárta az ajtót, de nem kulcsra most. Ledobtam magam a kanapéjára, ami egy jó nagy plazma tévével volt szembe. Ő is követett és szembe ültünk egymással.
- Mit akarsz? - Kérdezte.
- Téged. És senki mást soha. Soha nem éreztem ezt az érzést és ez egyben annyira tökéletes és annyira megrémít. Még a mostani barátomnál se éreztem ilyet. Nem hiszek a "Nagy Ő"-ben de szerintem nekem te vagy az. Mindig is hülyeségnek tartottam aztán találkoztam veled. Nem hagyhatlak csak úgy kisétálni az életemből.
- Hány éves vagy Niki?
-16.
- Még annyi időd van megtalálni az igaz szerelmet és nem hinném, hogy számodra én vagyok az.
- Hány éves vagy? - Kérdeztem és már kezdett fagyosodni köztünk az előbb lég lángoló levegő.
- 18 és egyetemista vagyok.
- Az csak két év. - Próbáltam menteni a menthetőt de már éreztem, hogy a könnyeim az arcomon folynak végig.
- Angyalom az négy iskolai év. És gondolom, utána szeretnél egyetemre menni és... nem biztos, hogy ez jó ötlet.
- De hát amit mondtál....
- Ha tehetném, most azonnal ideköltöztetnélek, hogy minden reggel te legyél az első akit meglátok és ez ne változzon életem végéig. - Mondta és lassan megcsókolt. Átkaroltam a nyakánál és megöleltem.
- Adsz nekem körülbelül két hónapot, hogy helyre hozzam a dolgokat? - Kérdeztem és már az ölében ültem a kanapén.
- Az egész életemet is odaadom neked. Én addig várok rád, amíg fel nem készülsz egy komoly kapcsolatra velem. - Mondta és hosszú percekig egymás karjaiban ültünk a fotelján. Már fél 10 is elmúlhatott, amikor éreztem, hogy már az ölében is el tudnék aludni. Akkor felálltam, felvettem a pólóm és egy búcsúcsókot váltottunk az ajtajában. Hideg volt mikor kiléptem az utcára és már engem se fűtött az az érzés amikor mellettem áll. Besétáltam az ajtón és egyenesen a szobánk felé vettem az irányt. Lefürödtem és elmentem aludni. Még annyit hallottam, hogy csendben nyílik a szoba ajtó, de a többire már nem emlékszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése