Huszonnegyedik fejezet
~Rita~
- Hali! Semmi különös. Akartam inni egy kávét, de az a rohadt sulis automata megint csak elnyelte a pénzt. Veled?
- Igazából semmi. Miért nem a büfében vettél kávét?
- 1 egyszerű oka van.. a büfé a földszinten van, a kávéautomata meg itt az emeleten. – mondtam egy sanda mosoly kíséretével Olivérnek. Nincs az a pénz, amiért én fölöslegesen lépcsőzzek, még ha a büfében kapható kávé ezerszer finomabb is, mint gépi.
- Ez mindig is tetszett benned!- mondta Oli széles mosollyal, már majdnem hogy nevetve. Ezzel mire célzott? Volt valaha olyan dolog, ami tetszett neki bennem? És mi? A lustaságom? Na mindegy.. az előbbi mondatát figyelmen kívül hagyva folytattam a beszélgetést.
- És mi a helyzet Nikivel?
- Rita... tudod nagyon jól, hogy mi a helyzet. Senki mással nem beszél annyit, mint veled.
- Jó tudom, hülye kérdés... De nem akarod visszaszerezni?
- Én már lemondtam róla. De nem érdekes, gyere, meghívlak egy kávéra!
- Hát, én meg arról a kávéról mondtam le, de azért köszi. – A mondandóm végén nevetett egyet, majd közelebb lépett hozzám.
- Vicces vagy. Meg édes, szerény, kedves és nem mellesleg szép is. – A helyzet kínosságát próbáltam oldani egy „Ezt eddig is tudtukkal”, de mire megszólalhattam volna, már 2 milliméterre volt a szája az enyémtől, a másik pillanatban pedig már meg is csókolt. Konkrétan lefagytam. Nem csókoltam vissza, mert hát miért is tenném, soha nem tetszett, de el se löktem magamtól. Pár másodperc volt az egész, aztán visszajelzés híján abbahagyta.
- Na jó, Olivér, én ezt.. én ezt nem!- ezzel elfordultam és pár méterrel arrébb megpillantottam Nikit.
- Niki.. – kezdtem volna mentegetőzni, mondjuk igazából okom nem nagyon lett volna rá, azt kivéve, hogy Oli az EX pasija.
- Ne, hagyjad, semmi baj! Már nem járunk. – Közben Olivér szépen elhúzta a csíkot.
- Egyszer csak lekapott, de nem viszonoztam, csak annyira lefagytam, hogy nem tudtam hirtelen reagálni.
- Mondom, hogy nem baj! Azt gondoltam, hogy nem te csókoltad őt meg, de ha igen, nekem az is mindegy lenne. Már abszolút nem érdekel. Visszamentünk a szobánkba tök némán, egy szót se szóltunk egymáshoz. Visszaértünk és leültünk az ágyamra.
- Valld be, hogy fáj!
- Fáj hát, baszki! Hogy ne fájna! Nem akarom, hogy fájjon, de fáj. Ugyan úgy csókolt meg, ahogy régen engem. Elég szar érzés. És ne érts félre, nem rád haragszom, csak, na, érted?!- fakadt ki Niki, amin kicsit felment az agyvizem, hisz nem én mentem fel az ő pasijához, és hagytam, hogy megcsókoljon, flörtöljön, durván rám hajtson és aztán aludtam nála. Olivér csak a volt barátja, és ha nem lenne Adorján, és akarnám, össze is jöhetnék vele, de több oka is van, hogy nem akarok. Nem is jön be, de főként, nem tennék ilyet Nikivel.
- Hidd el, az se volt kellemes, amikor elmondtad az Adorjános történéseket...
- Istenem, itt panaszkodok, hogy lehetek ekkora idióta?! Bocsii!
Megbeszéltük ezt az egészet, aztán vettünk egy forró fürdőt (persze nem egyszerre XD), és lefeküdtünk aludni.
Másnap, vasárnap
Vasárnap. Ilyenkor végre addig aludhat az ember, ameddig akar. Előző héten különösen sok 0. óránk volt, szóval kelhettünk fel egy órával korábban. Még a normális időben felkelés is gondot okoz, nem hogy egy órával előtte. Na mindegy, a lényeg, hogy 10-nél előbb nem terveztem felkelni. Nem terveztem... de hát, ahogy mondani szokás, ember tervez, Isten végez, vagyis ebben az esetben Adorján végez. Hajnali fél nyolckor a telefonom csörgésére keltem. Mindig ki szoktam kapcsolni éjszakára, pont most nem kapcsoltam ki. Te amo, te amo, she says to me énekelte max hangerőn Rihanna. Ránéztem a kijelzőre, ami majd’ kiégette a szemem, mert persze a fényerőt se vettem le: Adorján. Felvettem és beleszóltam félkómásan.
- Mondd!
- Szia baba! Fent vagy?
- Más választást nem hagytál!
- Bocsi! Tudunk ma találkozni?
- Hát... kéne.
- Jó, fél kilencre ott leszek. – és letette a telefont. A múltkori incidens óta szerintem nem is beszéltünk, és az a baj, hogy nem is nagyon hiányzott. Az a húzása, hogy ráhajtott a legjobb barátnőmre, még mindig nem fért a fejembe. De nem baj, azért találkozunk most, hogy megbeszéljük, gondoltam. Szép lassan, ráérősen felkeltem az ágyból, felöltöztem, megmostam a fogam, írtam egy rövid kis cédulát Nikinek, hogy hol leszek, majd leballagtam a lépcsőn. Amikor kiértem a kapu elé, már ott állt a kocsijával.
- Szevasz!- neeem, nem flegmázok..
- Szia kicsim!- még csak egy megjegyzést sem tett a „szevaszra”? Mi van vele? Nagyon be akar vágódni.
- Régóta vársz?- kérdeztem, de arra azért vigyáztam, hogy érezni lehessen a hangsúlyból, hogy tulajdonképpen rohadtul nem érdekelt volna az se, ha két órája vár rám.
- Nem vészes. - Behuppantam az anyósülésre.
- Hova menjünk? – kérdezte érdeklődve.
- Nekem mindegy. – Beindította a motort és elindultunk.
Úton voltunk durván 4 perce, tök kussban ott ültünk egymás mellett és csak arra tudtam gondolni, hogy amikor Nikit vitte fel magához biztos egész úton beszélgettek.. Nem baj Rita, engedd el, lehet, hogy most szedi össze a gondolatait, mit mondjon, hogy tényleg, de úgy igazából megbocsájtsak neki. A forgalmat figyelembe véve 8 perc kocsikázás után végre megszólalt:
- Itt jó lesz?
- A Városligetre gondolsz?
- Igen. Jó lesz?
- Persze, nem nagyon erőltetted meg magad, de oké.
- Jó, akkor mondd meg hova menjünk!
- Jó lesz itt, mondom! – más ötletem nem nagyon volt, szóval...
Keresett egy parkolóhelyet a homokóránál. Mikor hosszas keresgélés után végre talált, leállította a motort és kiszállt az autóból. Átjött a másik oldalra, hogy kinyissa nekem az ajtót. Amikor megfogta a kezem, hogy kisegítsen, éreztem valami régi bizsergést, amit már rég nem. Mondjuk az incidens óta nem is nagyon érintkeztünk talán még egy kézfogásnyira se, szóval a várt (vagy nem várt) bizsergés nehezen is jött volna..
Elindultunk a liget felé. Amíg el nem értünk egy padhoz értelmetlen hülyeségekről beszélgettünk, mint például „milyen szép idő van”, „csak legyen már nyári szünet”, Milyen a meló? – Unalmas” és társai. Mielőtt még oda értünk a padhoz, megfogta a kezem (igen, még csak most) és a padra már kézen fogva ültünk le. Eddig úgy sétálgattunk egymás mellett, mint két, egymással közömbös osztálytárs, akik véletlen összefutottak. Most már talán minden jó lesz, éreztem. Ahogy ott ültünk kéz a kézben, éreztem a régi vágyat, hogy mellette biztonságban vagyok..hogy szeret. Mélyen a szemembe nézett azzal a sötétbarna szempárral, a határozott tekintetével, a másik kezével gyengéden megfogta az arcom, lassan közelebb hajolt és megcsókolt.
- Rita, én..én.. Szakítsunk!
- Szakítsunk! Én próbáltam neked megbocsájtani, akartam, hogy minden rendben legyen, de az a tüske mindig bennem lesz. És azt a tüskét már nem lehet kihúzni.
- Már nem szeretlek! Erre most kellett rájönnöm. Ez a csók segített. Segített abban, hogy tudjam. Haza viszlek, gyere!
Csendben, magamba zuhanva felálltam vele együtt és mentünk vissza az autóhoz. A csók..igen..a csók.. közben is csak az járt a fejemben, hogy milyen volt a csókja Nikivel. Nem éreztem azt, amit éreznem kellett volna. Egy érzés volt bennem, hogy szakítani akarok, de megelőzött. És hogy őszinte legyek, rohadt szarul esett. Az meg, amikor kijelentette, hogy már nem szeret, azzal még meg is forgatta a tőrt a szívemben. De legalább őszinte volt és nem kertelt. Az is valami!
Visszaértünk a sulihoz. Ott álltunk a kapuban, mint az első randink után. Csak néztünk egymásra lemondóan. Én már nem bírtam tovább, utoljára megpusziltam (csak jött, nem tudom miért, hisz tudtam, ha a szerelemnek vége köztünk, vele barátok sem lehetünk már), és berohantam. Fel a lépcsőn, be a szobába, és ahogy becsuktam magam mögött az ajtót eleredtek a könnyeim. Niki ott feküdt az ágyon és zenét hallgatott. Leültem mellé.
- Jézus, mi a baj?
- Nem Jézus, csak Rita. Szakítottunk.
Nem válaszolt semmit, erre nem is lehet semmit, csak közelebb csúszott és nagy körkörös mozdulatokkal megsimogatta a hátam.
Május 21.
Osztálykirándulás. Szlovákia. Pozsony. Körülbelül annyi kedvem volt hozzá, mint tehénnek a marhahúshoz. Még mindig nem tudtam feldolgozni, hogy szakítottunk Adorjánnal. „Csak miután elvesztettél valakit, azután jössz rá, mennyire fontos volt neked”, szokták mondani. IGAZ! A szakítás óta 3 hét telt el, és még mindig olyan voltam, mint a mosott szar. Belefáradtam az önsajnálatba, de nem tudtam kilábalni belőle.
Volt annyi osztálypénzünk, hogy tudjunk buszt bérelni, ami elvisz minket Pozsonyba, aztán 2 nap után vissza. Legalább így nem kellett a vonattal bajlódni. Az utazás előtti estén volt egy tájékoztató külön-külön minden osztálynak. Egész jó programokat találtunk ki, amik talán mindenkit érdekeltek valamennyire. Egy botanikus kert, a bratislava állatkert, és a prímási palota.
- Tanár úr, ha a botanikus kertben veszek füvet, azért letartóztathatnak?
- Jesszusom- röhögte el magát Kari bá Zoli értelmi szintjén. – Zoli, attól függ milyen füvet akarsz venni! Tudod miért tartóztatták le a papot?
- Nem, miért?
- Szertartásért. – köszönjük tanci bá! – Na skacok, akkor jók lesznek ezek a programok?
- Tanár úr, szerintem állatkertbe itthon is el tudunk menni, a palota meg úgy se érdekel senkit! Mi lenne, ha..
- Miért kell neked mindig pofáznod, Patrícia?? – kérdezte Zalán.
- Az állatkertben igaza van. Minek olyan helyre menni, ami itthon is van?!- mondtam, és még én is meglepődtem azon, hogy védtem őt. Mondjuk Andris is néha megvédhetné, ha már a pasija...
- Látni akarom a testvíreimet, megyünk az állatkertbe, téma lezárva!- Vigyorgott Balázs.
Laza 2 óra alatt mindent megbeszéltünk. Nikivel még aznap gyorsan bepakoltunk pár cuccot, aztán lementünk inni egy limonádét. Ott volt Adél, Virág és Daniela. Szeretem a társaságukat, de túlságosan lefoglalt az önsajnálat ahhoz, hogy Nikin kívül mást is elviseljek magam körül, így valami hülye kifogással visszafordultam a szobába. Engedtem egy nagy kád vizet, betettem a fülest és iszogattam a hűtőből kivett meggyes ciderem. Végre 3 hét után egy kicsit jól éreztem magam. Annyira, hogy elég hamar be is aludtam. Valamilyen csörömpölésre keltem, azt se tudtam hirtelen hol vagyok.
- Tudod, ha már itt alkoholizálsz, tehetnél annyi szívességet, hogy nem ejted ki a kezedből az üveget. – mondta Nikim szemrehányóan. Én meg erre villantottam egy enyhe mosolyt, ami mostanában csoda volt.
- Wow, téged mosolyogni is látni?
- Kac kac! Mennyit aludtam?
- Nem tudom, én Virágékkal vagyok úgy másfél órája, most jöttem fel kb. 5 perce. Hiányolnak. Ezer éve nem beszéltetek. Kérdezték is mi bajod.
- És mit mondtál nekik?
- Csak hogy gondok vannak a barátoddal.
- Milyen barátommal? Nekem olyanom nincs.
- Rita, ezt most úgy csinálod, mintha te nem akartál volna szakítani. Mennyivel lett volna jobb, ha te mondod ki? A végeredmény ugyan az lett volna.
- Tudom. – mondtam sértődöttem, pedig igaza volt.
- Csajok holnap hoznak valami piát?
- Daniela hoz egy üveg bort, Adél meg egy kis vodkát. Én meg akarok venni pár üveg cidert.
- Jó, annyi talán elég lesz.
- Nem kéne berúgni Rita!
- Bagoly mondja verébnek!
- Én nem szoktam berúgni..bírom az alkoholt!
- Mindenki ezt mondja.
- Amúgy nem akarsz kiszállni a kádból?
- És te nem akarsz kimenni a fürdőszobából? Vagy a Wc-ről akarod végignézni ahogy kiszállok a habok közül, mint Aphrodité?
Olyan jót nevettünk. Jól esett, erre volt szükségem. Hamar elaludtunk mindketten, még szerencse, reggel korán kellett kelni.
Nem tudom, hogy csináltuk már megint, de mi szálltunk fel utoljára a buszra. Soha a büdös életben nem tudunk sehova időben elindulni. Választhattunk hova ülünk: vagy előre Karesz bá mögé, vagy hátra Balázsékhoz. Rosszul döntöttünk. Hátra ültünk. Mögöttünk ötös sorban Zoli, Balázs és Zalán ült, mellettük a maradék két helyen két táskányi kaja. Valamelyik még chilis babot is hozott dobozban.. Előttünk Andris ült Pattyval. Élmény volt az út. Zoliék megállás nélkül fingottak, és ha az orrunk szenvedése nem lett volna elég, Patríciáék a szemünket se kímélték. Egymást nyalták falták, undorítóan nyálas volt. Miért nem lehet ezt szolidan, mint Balázs és Szonja? Náluk néha elcsattan egy két csók, meg szünetekben kézen fogva sétálnak, és kész. Mondjuk Szoni helyében Balázst én is messziről kerülném, főleg amikor 5 perc alatt belapátol egy egész doboz extra erős chilis babot...
- Zoli, ha nem hagyjátok abba, sugárba hányok rátok! Tőletek bűzlik az egész busz! – fakadt ki Niki.
- Nekem amúgy, ha már itt tartunk Andriséktól van hányingerem!- mondta Balázs- Amióta jártok, egyre kevesebbet vagy velük haver!
- A helyében én se tölteném veletek az időmet. – mondta Patty a tőle megszokott szőrszálhasogató hangon.
- Patrícia, ők a barátaim! Gondolkodj már mit mondasz!
Esküszöm, jobb, mint a mozi! És ez ingyen van. Ők folytatták a veszekedést én meg kunyeráltam Zalántól egy zacskó chipset és zenét hallgattam. Niki szintén. Így egész könnyen kibírtuk azt a 3 órát.
Amikor megérkeztünk, alig hittünk a szemünknek. Az apartman ahova mentünk rohadt jól nézett ki. Még medence is volt. Az első emeletet foglaltuk le. A szobák 4 ágyasak voltak. Ahogy odaértünk el is foglalhattuk őket. Niki, én, Virág és Daniela. Így voltunk egy szobában. 10 perc alatt belaktuk. Kaptunk 4 szabad órát vacsoráig.
- Rita, mi a baj? Mostanában olyan lehangolt vagy..- mondta Virág.
- Hát. Szakítottunk Adorjánnal.
- Jaj, sajnálom.
- Nekem nem volt szimpi. – mondta Danela- már bocsi. Olyan ijesztő volt a tekintete.
Elég hülyén éreztem magam, amikor már fél órája a szerelmi életemet tárgyaltuk ki, úgyhogy „lekéredzkedtem” a medencéhez. Sok volt mára az emberekből, kicsit egyedül akartam lenni. Elég jó idő volt már, úgyhogy kifeküdtem az egyik napozóágyra a napra, ahol kimondottan melegem volt. Elvoltam édes magányomban, amikor odajött hozzám egy 17 év körüli, rohadt helyes srác és megzavarta a szeánszom. Szürke szem, rövid sötét szőke haj, kockás has, formás lábak.. tetszetős látványt nyújtott. Egy ideje már éreztem, hogy valaki figyel, de nem volt túl sok kedvem megnézni ki.
- Szio!
- Heló!- mondtam egy olyan „ha nem húzol el, lemészárollak” hangnemben, ami láthatóan nem hatotta meg.
- Mit csinálsz itt?
- Hát, ha nem lenne elég egyértelmű, napozok.
- Egyedül?
- Miért, kivel kéne?
- Kivel vagy itt?
- Osztállyal.
- Azt hittem a barátoddal..
- Jó vicc!
- Szingli vagy?
- 3 hete és 1 napja igen, és köszönöm, jól vagyok, még csak kétszer jutott eszembe a vízbe fojtani magam. – Elképesztő hogy megnyíltam egy idegennek, akit 1 perce még a hátam közepére se kívántam, akármilyen helyes is.
- Kár lenne érted! Akkor nem tudnék kit meghívni vacsorára..
- Kétlem, hogy egy ilyen helyes srácnak nincs kit meghívnia vacsorára.
- Pedig nincs. De talán te..
- Jó hogy mondod, megéheztem. – abban a pillanatban felálltam és elindultam a büfé felé, abban a reményben, hogy azt meg is találom.
- Itt hagysz?
- Éhes vagyok.
- Várj! – jött utánam és átkarolta a vállam. – A büfé arra van.
- Ohh, köszönöm az útbaigazítást! Szia.
Talán sikerült leráznom magamról, mert a 250 Ft-ért (!!) vett pogácsámat egyedül fogyasztottam el. Amikor visszamentem a szobába, nem volt ott senki.
Nem találtunk sehol, azt hittem a medencénél vagy.
Lekésted a vacsorát, majd valahogy hozunk maradékot.
pussz, Niki
Állt a cédulán. Belenyugodtam a ténybe, kényelembe helyeztem magam, és kihasználva a mobil netem facebookoztam. Csak értelmetlenül tekergettem lejjebb a hírfolyamon, amikor megláttam a következő posztot: Mészáros Adorján kapcsolatban vele: Nagy Viktória.
Oké. Oké. Oké. Jolvan. Semmi baj. És a következő pillanatban keservesen bőgtem az ágy szélén az életemet is megunva. Amikor már kellően vörösek voltak a szemeim, és a pólóm kellően vizes a szememből Niagara szerűen ömlő könnyektől, felálltam, és a borhoz vezetett az utam. Az alját nekiütöttem az ajtófélfának, a dugó kipattant belőle. Sajnálatos módon elfogyott, nem baj, volt még egy fél üveg vodka és egy üveg cider. Összeöntöttem a kettőt, mert miért ne és lementem a medencéhez. Késő volt már, Nikiék fingom sincs hol voltak, az egész osztály eltűnt, én meg már elég jó állapotban voltam. Megjelent a szürke szemű démon.
- Megint összehozott minket a sors!- mondta.
- Gondolod szexikém?
- Vétek lett volna egymást elszalasztani!
- Szerintem is. Nincs kedved pancsolni egyet?- ezzel az eddig rajtam lévő fürdőruha melltartó részét ledobtam magamról és beugrottam a medencébe.
Nem kellett neki kétszer mondani, levette a pólóját és utánam ugrott. Ott csókolóztunk félmesztelenül a medencében, sehol nem volt senki, mindenhol sötétség, ő meg tökéletesen kihasználta a helyzetet, hogy már a nevemre sem emlékeztem.
- Mit szólnál, ha bemennénk a szaunába..
- Folytasd!- kuncogtam idétlenül a piától már szinte kettőt látva.
- ..és berakósoznánk egyet?
- Az milyen játék, nem ismerem?- mosolyogtam kacéran.
- Gyere, megmutatom.
Mindketten kiszálltunk a medencéből és elindultunk a szauna felé. Csókolgatott, simogatott és én is őt, aztán levette a fürdőruha még rajtam lévő részét is és lefektetett a törölközőre.
Ha akkor nem jött volna Andreas, egy vad idegennel, részegen vesztem el a szüzességem. De ő ott volt. A srácnak, akinek egyébként még a nevét se tudtam, egy hatalmasat bemosott, rám tekerte a törölközőt és segített kimenni a melegből. Én elkezdtem rókázni, aztán amikor nagyjából megkönnyebbültem, hozott egy nagy pohár vizet. Ott ültünk egymás mellett a napozó ágyon. Ő átölelt. Én reszkettem. De semmi nem számított, mert Andreas Loukakis akkor bebizonyította, hogy AZ IGAZ BARÁTOM.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése